7. rész

Sziasztok!

Sajnálom, az előző rész nem volt a legjobb, de nyaralni voltam. Az a helyzet, hogy nem tudom, hogy fogom bírni a blogírást és a tanulást. Vagyis megnézzük, hogy bírom-e, és ha nem, akkor sajnos kéthetente lesz rész.

P.s.:Köszönöm,hogy feliratkoztatok :)

Louis 

Lefutottam, és feltéptem a bejárati ajtót, mielőtt anyuék felébrednek. A látványtól az állam a padlóig zuhant.
- Mi a faszt keresel itt?
Eleanor állt előttem, kivörösödött szemekkel. Szemfestéke végig volt folyva arcán, elcsúnyítva gyönyörű arcát.
- Én... bocsánatot akarok kérni tőled. Nem akartalak megcsalni Joshsal. Én... Nem tudom aznap,mi ütött belém - mondta, és lesütötte a szemét. Tessék?! Ez négy hónapja történt! Most jut eszébe idejönni? Ez a lány meg van őrülve...
- Eleanor, már bocsánat, hogy így kell beszélnem egy lánnyal, de ezt akkor is elmondom. El, szerettelek. Mindennél jobban. De! Ezt kurvára elbasztad. Nem tudod elképzelni, mit éreztem, amikor láttalak a legjobb barátom előtt térdelni. Nem akarok tőled SEMMIT! Menj haza, és felejtsd el, hogy ma láttál - válaszoltam, majd a becsaptam az ajtót, az orra előtt. Könnyeim utat törtek maguknak. Nem érdekelt, hogy férfi mivoltom forog kockán. Sírtam, mert El megbántott. Sírtam, mert hiányzott a nagyi. Sírtam, mert a legjobb barátom, Josh, cserben hagyott. És azért is sírtam, mert az a személy, akibe beleszerettem, egy kibaszott heteró fiú, akit meg sem érdemlek.

6. rész

Ed

- Elég lesz, Haz - rántottam ki Harry kezéből a vodkás üveget, mire hanyatt vágódott, és üvölteni kezdett. Nagyjából 5 perc után elfogyott a levegője, és abbahagyta. Még vártam pár másodpercet, de nem szólalt meg.
- Befejezted? - kérdeztem. Kipirult arccal bólogatott, de nem kelt föl.
- Fogyatékos - dünnyögtem, mire felkapta a fejét. Három éves korom óta Harry a legjobb barátom, és tudom milyen, amikor szerelmes, de eddig ez a Louis gyerek a legrosszabb. Az elmeséltek alapján Louis hétfőn ment először a gimibe. Harry, amikor pénteken meglátogatott, közölte velem, hogy szerelmes.
- But i don't care what they said, i'm in love with you - énekelt Harry, még mindig a földön feküdve. Szegénykém, tényleg elég ramaty állapotban volt.
- Haz... Jól vagy, tesó? - guggoltam le mellé. A fején levő kendő az arcára volt csúszva. Karjaival átölelte magát. Ilyenkor mindig az első pánikrohama jut az eszembe. 13 évesek voltunk. Náluk voltam, és a videojátékkal játszottunk. Jim idegesen rontott be a szobába, majd üvöltözni kezdett Harryvel. De amikor Harry meglátta őt, felsikított és rohamot kapott. Azt kiabálta, hogy nem kap levegőt, mert Jim fojtogatja. Erre az apja kirohant a szobából. Miután Haz lenyugodott, elmesélte mit látott előző este. Kétségkívül a legszörnyűbb, amit egy gyerek láthat.
- Nem... Szeretlek, Ed. Köszönöm, hogy itt vagy nekem - mondta, és csuklott.
- Én is szeretlek, Harold.
- Kibaszott jó ötletem van!
Hirtelen felpattant, és kiszedte farzsebéből a telefonját. Szemei csillogtak, az arca teljesen kipirult. Nem értettem, mit akar, de éreztem, hogy nem lesz jó vége. Pár másodperc múlva a füléhez emelte a telefont.
- Kit hívsz? - kérdeztem.
- Louis - tátogta, mire majdnem elájultam. Ennek nem lesz jó vége.

5. rész

Sziasztok! :)
Először is, hihetetlenül hálás vagyok, hogy már HATAN (!) feliratkoztatok. Ezért egy nappal hamarabb hoztam a részt. Másodszor, arra gondoltam, hogy ha valamelyikőtök kapcsolatba akar lépni velem, itt a Twitterem és a Facebookom: facebook.com/its.me.berivan, twitter.com/its_me_berivan 

P.s.: Új rész jövő vasárnap, jó olvasást, és komizzatok.

Harry

- Nem. Igen. Talán. Nem tudom - nyögtem, és a tenyerembe temettem az arcom. Fel kellett készülnöm lelkileg Ed kérdéseire.
- Hogy hívják?
- Louis - sóhajtottam. Tényleg kimondtam?
- Segítek neked meghódítani, anélkül, hogy papuccsá változnál - veregette meg a vállam. Hogy meséljem el Ednek, hogy azokat a retkes pillangókat érzem, amikor meglátom Louis-t? De kibaszottul nem engedhetem közel magamhoz, mert megtudja, hogy miért lettem pánikbeteg. És akármennyire gyűlölöm apámat, ezt nem tehetem meg vele. Ennyire kellemetlen helyzetbe én sem hozhatom őt.
- Harry, miért nem közeledsz felé? Hiszen jól nézel ki, és lehet, hogy kedvelne téged "úgy" - gondolkodott Ed.
- Ed, az utolsó dolog, amit Louis megtudhat, az az életem, 11 éves koromig. NEM mesélhetek neki apám mocskos dolgairól. Félne tőlem - néztem barátomra, és pislogtam párat, hogy elűzzem könnycseppjeimet, de nem sikerült. Éreztem, hogy pár csepp végigcsurog az arcomon. Felnéztem Edre, aki aggódva nézett vissza rám.
- Hazz... Ne, kérlek, ne sírj. Nem vagy olyan mint, Jim. Hatalmas szíved van, amit ez a Louis kölyök nagyon fog értékelni - paskolta meg a jobb vállam.

Louis

Telefonom csörgése ébresztett fel. Ki a franc hívhat szombaton, hajnali egykor? Felkaptam a telefonom, és a kijelzőjére meredtem. Harry. Mi a francot akarhat ilyenkor?
- Szia - vettem fel.
- Helló, szépfiú. Mizújs? Hiányoztam neked? - kérdezte, majd csuklott egy hatalmasat, így rájöttem, hogy részeg.
- Harry! Hol a francban vagy?
- Bunky Fuddha. Vagy nem. Funky Buddha inkább. Franc tudja. Nem is tudom, minek hívtalak fel - vihogott, majd kinyomta. Ez furi volt. Visszafeküdtem, de az agyam még mindig kattogott. Majdnem elaludtam, de valaki rátenyerelt a csengőnkre. Lefutottam, és feltéptem a bejárati ajtót, mielőtt anyuék felébrednek. A látványtól az állam a padlóig zuhant.
- Mi a faszt keresel itt?

4. rész

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog a rész, ami szerintem nem lett túl jó. Szóval arra gondoltam, hogy rendszeresen kell írnom a részeket, ezért jövő hét vasárnaptól mindig vasárnaponta lesz rész.

P.s.: Kösz a múltkori kommenteket, és hogy van pár feliratkozóm.

Harry

- Ne tenyerelj már a csengőre, te hülyegyerek! - ordított Ed, de ahogy meglátott, nevetni kezdett. Már 3 éves korom óta a legjobb barátom. Emlékszem, hogy óvodában kigúnyoltam a vörös haja miatt, mire összebalhéztunk, és mindketten a sarokban végeztük. Azóta az életem teljesen megváltozott. Ed az egyetlen ember - Gemmán és anyán kívül - akit közel engedek magamhoz. Miután apa elhagyott minket, Ed segített át ezen az időszakon. És akkor is, amikor kialakult a pánikbetegségem.
- Mizújs, Haz? - invitált be a nappaliba.Úgy gondoltam, itt az ideje Louis-ról beszélni. Leültem a kanapéra, és felsóhajtottam.
- Ó, jaj! - mondta Ed. - Ismerem ezt a nézést, Harold Edward Styles. Csak nem... Ugye nem? Ugye nem vagy szerelmes? - kiáltott fel, és ebben a másodpercben utáltam azt, hogy ennyire ismer.
- Nem. Igen. Talán. Nem tudom - nyögtem, és a tenyerembe temettem az arcom. Fel kell készülnöm lelkileg Ed kérdéseire.
- Hogy hívják?
- Louis - sóhajtottam.